A hozam elérése egy gyakran használt kifejezés a pénzügyekben és a befektetésekben. Szigorúan véve és a legszűkebb értelmében a kifejezés olyan helyzetet jellemez, amelyben a befektető magasabb hozamra törekszik befektetéseiből.
Pontosabban és gyakrabban a kifejezést olyan helyzetekre alkalmazzák, amelyekben a befektető magasabb hozamra törekszik, anélkül, hogy kellőképpen figyelembe venné az ebből eredő többletkockázatot. Valójában az agresszíven hozamot elérő befektetők gyakran a normál kockázatkerülés ellenkezőjét mutatják, ahelyett, hogy kockázatkedvelővé válnának döntéseikben, akár tudatosan, akár nem.
Hozam- és hitelválságok
A 2007–2008-as pénzügyi válság a legutóbbi példa a piac összeomlására, amelyet részben a széles körű hozamszerzés okoz. A magasabb hozamra vágyó befektetők megemelték az értékét jelzáloggal fedezett értékpapírok olyan szintre, amely összeegyeztethetetlen a mögöttes törlesztési kockázatukkal. Amikor az eszközök mögött meghúzódó jelzáloghitelek hátralékba kerültek vagy nem teljesítettek, értékük összeomlott.
A befektetők általános bizalmi válsága következett, ami más értékpapírok értékének meredek esését, valamint számos vezető bank- és értékpapírcég csődjét vagy majdnem csődjét okozta.
Hozam elérése és pénzügyi csalás
Az agresszíven hozamot elérő befektetők azok közé tartoznak, akik leginkább a pénzügyi csalások és konstrukciók áldozataivá válnak. Valójában a csalások és csalások pénzügyi történetének nagy esetei között sok az elkövető, köztük a leghíresebb Charles Ponzi és Bernard Madoff, akik kifejezetten azokat az embereket célozták meg, akik kétségbeesetten keresték a pénzük további hozamát, és elégedetlenek a hagyományos befektetésekkel lehetőségeket.
Intézményi befektetők
Egy olyan alacsony kamatkörnyezetben, mint amilyen a 2007–2008-as pénzügyi és hitelválság utóhatása volt, sok intézményi befektetők, mint például a biztosítótársaságok és a meghatározott juttatási nyugdíjalapok, nyomás nehezedett a hozam elérésére. Ezek az alacsony hozamok nagyrészt a Federal Reserve és a világ más központi bankjai által a 2007–2008-as pénzügyi válságot követően gazdaságuk élénkítése érdekében tett intézkedéseinek tudhatók be.
A biztosítótársaságok és nyugdíjalapok ebben a kötelékben úgy érzik, hogy nagyobb kockázatot vállalnak, hogy a kötelezettségeik teljesítéséhez szükséges hozamot termeljenek. Az eredmény a pénzügyi rendszer kockázatának általános növekedése.
A kötvényárra gyakorolt hatások
A biztosítótársaságok és a nyugdíjalapok a vállalati és a külföldi adósság jelentős vásárlói, így jelentős finanszírozási forrásai ezeknek a szervezeteknek. Ezen intézményi befektetők vásárlási döntései tehát jelentős hatással vannak a hitelkínálatra és -árakra. A hozam elérésének hatásai az új adósságkibocsátások árazásában és ugyanezen instrumentumok másodpiaci árazásában is megmutatkoznak.
Röviden, amikor ezek a nagy intézményi befektetők aktívan elérik a hozamot, akkor licitálnak kockázatosabb értékpapírok árfolyamára, és így ténylegesen csökkenti a kockázatosabb hitelfelvevők kamatot fizetés.
Váratlan viselkedés
Akadémiai kutatók azt találták, hogy a hozam elérése a legagresszívebb és legnyilvánvalóbb a gazdasági expanzió során, amikor a kötvényhozamok egyébként is emelkednek. Még inkább ironikus módon ez a viselkedés nyilvánvalóbb azoknál a biztosítótársaságoknál, amelyeknek szigorúbb szabályozói tőkekövetelményekkel kell szembenézniük.
A kutatók másik intuitív megállapítása az, hogy a biztosítótársaságok kockázatos befektetési magatartásának csökkentését célzó szabályozások valójában hozam elérésére ösztönöznek. Ennek a megállapításnak a kulcsa az a megfigyelés, hogy még az állítólagos legkifinomultabb kockázatmérési sémák is nagyon tökéletlenek, ha nem alapvetően hibásak.
