A távolugrás olyan esemény volt, amelyet a Ókori görög olimpia, bár annak akkoriban jelentősen eltérő szabályai voltak. Az távolugrás férfiaknak 1896 óta modern olimpiai versenyszám, az álló távolugrással együtt. Ez utóbbi eseményt azonban az 1912-es olimpia után kihagyták. 1948-ban női olimpiai távolugrás versenyszámmal bővült. Az eseményt néha "szélesugrásnak" is nevezik.
Felszerelés és távolugrási szabályok
A hosszú jumper cipőjének talpa legfeljebb 13 milliméter vastag lehet. Tüskék megengedettek.
A kifutópályának legalább 40 méter hosszúnak kell lennie. A versenyzők legfeljebb két helyjelzőt helyezhetnek el a kifutón. A jumper legtávolabbi pontja előre a felszállódeszkával érintkezve, i. azaz a jumper cipőjének orrának a felszállódeszka elülső éle mögött kell lennie. Magának a táblának 20 centiméter szélesnek és a talajjal egyenértékűnek kell lennie. A bukfenc nem megengedett. Az ugróknak a leszállási területen lévő homokozóban kell leszállniuk, amelynek szélessége 2,75 és 3,0 méter között változhat.
Hogyan mérik a távolugrást?
A hosszú ugrásokat a felszállódeszka elülső szélétől mérik a felszállási deszkához legközelebbi leszállási gödörben, amelyet az ugró testének bármely része okoz.
Minden ugrást egy percen belül kell teljesíteni attól az időponttól számítva, amikor az ugró a kifutópályára lép. A hátszélben vagy másodpercenként két méternél nagyobb ugrások nem számítanak.
A verseny
Tizenkét versenyző kvalifikálja magát az olimpiai távolugrás döntőjébe. A selejtezők eredményei nem kerülnek át a döntőbe.
Minden döntős három ugrást hajt végre, majd a legjobb nyolc ugró további három kísérletet kap. A leghosszabb ugrás az utolsó során nyer. Ha két ugró holtversenyben áll, a hosszabb második legjobb ugrást elért ugró kap érmet.
A távolugrás összetettsége
Közvetlenül szemlélve a futó a kifutópálya elején áll, felgyorsul a felszálló deszkához, majd ugrik, amennyire csak tud.
Valójában a távolugrás az egyik legtechnikásabb olimpiai esemény. Legalább három különböző technika létezik a felszállódeszka megközelítésére, mindegyik a karjával és a testhelyzetével. A maximális gyorsulás a leghosszabb törvényes felfutással érhető el (a kifutópálya teljes 40 méterének kihasználásával). De minél több lépést tesz meg az ugró, annál nehezebb lesz kalibrálni a felszállást előre a futó felszálló lábának széle a lehető legközelebb a felszállódeszka elülső éléhez anélkül szennyeződés.
Az utolsó két lépés kivételével az összes lépés azonos hosszúságú. Az utolsó előtti lépés azonban hosszabb, és úgy tervezték, hogy csökkentse a futó súlypontját. Az utolsó lépés rövidebb, mint a többi, és az ellenkezőjét hivatott megtenni, hogy az ugró testének súlypontját a lehető legmagasabbra emelje, hogy elkezdhesse magát az ugrást.
Szintén fontos a kéz és a kar helyzete, valamint az ugró testének szöge, amíg az ugró a levegőben van. Számos különböző technikát alkalmaznak az ugró teljes távolságának maximalizálására anélkül, hogy az ugró hátraesne a leszállás során.