1573-ban zenészekből és értelmiségiekből álló csoport gyűlt össze, hogy megvitassák a különböző témákat, különösen a görög dráma újjáélesztésének vágyát. Az egyének ezen csoportját Firenzei Camerata néven ismerik. Azt akarták, hogy sorokat énekeljenek, ahelyett, hogy egyszerűen kimondanák őket. Ebből jött a opera, amely 1600 körül létezett Olaszországban. A zeneszerző, Claduio Monteverdi fontos közreműködő volt, különösen az Orfeo című operájában. Ez volt az első opera, amely nyilvános elismerést váltott ki.
Az opera eleinte csak a felső osztálynak vagy az arisztokratáknak szólt, de hamarosan a nagyközönség is pártfogolta. A barokk korban Velence lett a zenei tevékenység központja. 1637-ben nyilvános operaházat építettek itt. Különböző énekstílusok operához fejlesztették ki, mint például:
- Recitativ: A beszéd mintájának és ritmusának utánzása.
- Ária: Egy karakter egy áramló dallamon keresztül fejezi ki érzéseit.
- Bel canto: olaszul "szép éneklés".
- Castrato: A barokk időszakban a fiatal fiúkat kasztrálták, mielőtt elérték a pubertást, hogy elkerüljék a hang mélyülését. Az opera főszerepeit a kasztratónak írták.
Szent Márk-bazilika
Ez a velencei bazilika a korai időszakban a zenei kísérletek fontos helyszínévé vált Barokk korszak. A zeneszerző Giovanni Gabrielli írt zenét a Szent Márk-ba, ahogy Monteverdi és Sztravinszkij. Gabrielli kórus- és hangszeres csoportokkal kísérletezett úgy, hogy a bazilika különböző oldalaira helyezte őket, és felváltva vagy egybehangzóan szólaltatta meg őket. Gabrielli a hang kontrasztjaival is kísérletezett – gyors vagy lassú, hangos vagy halk.
Zenei kontraszt
A barokk korszakban a zeneszerzők olyan zenei kontrasztokkal kísérleteztek, amelyek nagymértékben különböztek a zenei élettől reneszánsz. Használták az úgynevezett dallamos szoprán vonalat, amelyet a basszus vonal. A zene homofonikussá vált, ami azt jelenti, hogy egy dallamra épült, harmonikus támogatással, amely egy billentyűs lejátszótól származik. A tonalitást dúrra és mollra osztották.
Kedvenc témák és hangszerek
Az ókori mítoszok a barokk operaszerzők kedvenc témája volt. A használt hangszerek közé tartozott a rézfúvós, különösen a vonós hegedűk (Amati és Stradivari), csembaló, orgona és cselló.
Zenei formák a barokk korból
Az operán kívül zeneszerzők számos szonátát, concerto grosso-t, ill kórusművek. Fontos kiemelni, hogy a zeneszerzők akkoriban az Egyház vagy az egyház alkalmazásában álltak arisztokraták, és mint ilyenek, nagy volumenű kompozíciókat vártak el, időnként a pillanatnyi észrevétel.
Németországban az orgonazene a tokkáta forma népszerű volt. A Toccata egy instrumentális darab, amely váltakozik az improvizáció és a kontrapontos passzusok között. A toccatából kialakult az úgynevezett prelúdium és fúga, hangszeres zene, amely egy rövid, szabad stílusú darabbal kezdődik (előjáték), majd egy kontrapontos, utánzó kontrapontot alkalmazó darab (a fúga).
A barokk kor további zenei formái a korál előjáték, mise, ill oratórium.
Nevezetes zeneszerzők
- Jean Baptiste-Lully: Olasz operát írt.
- Domenico Scarlatti: Több mint 500 szonátát komponált csembalóra.
- Antonio Vivaldi: Operákat és több mint 400 versenyművet írt.
- George Frideric Händel: Operákat és oratóriumokat komponált, amelyek közül a leghíresebb a "Messiás".
- Johann Sebastian Bach: Több ezer művet komponált különféle formákban, az opera kivételével.
