A csembaló története
- Más néven clavicembalum; a clavicytherium egy függőlegesen felfűzött csembaló, hogy helyet takarítson meg
- Időpontok: Először 14C végén jelent meg; 19C közepéig népszerű
- Hatótávolság: 4-5 oktáv, 59 jegyzet volt gyakori
- Méret: Átlagosan 8 láb hosszú; 3 láb szélességben
- Hang: Kifejezetten magas, gitárszerű hangszín
A csembaló legkorábbi írásos emléke 1397-ből származik, így a legkorábbi vonós billentyűs hangszerek közé tartozik (és minden bizonnyal a legnagyobb és legbonyolultabb korában). Feltételezhető, hogy egy kicsi, ősi hárfához, a zsolozsmának nevezett hárfához, valamint a 13. század táján felbukkant polikhord billentyűs változatához köthető (lásd organistrum).
A csembaló a zongora korai őse. A hasonlóság egy kis, szögletes zongorára emlékeztető, gyakran fordított billentyûzetû zongorára hasonlít. A csembalót ma is speciális hangszerkészítők készítik.
Csembaló akció
A csembaló pengetést használt akció, vagyis a húrjait nem úgy kalapálták, mint a zongorát; tolltollal vagy állatbőrből készült „plectrával” kopasztották. Noha ennek a fajta akciónak volt néhány negatív tulajdonsága – kopottá tette
Annak érdekében, hogy a csembaló hangja némi erőt adjon, módosították a hangtáblájának méretét és formáját, valamint megnövelték a húrok hosszát; minden hang két vagy három húrt kapott egy helyett, és vastagabb, szorosabb húrú készleteket használtak.
A csembaló hírhedt dinamikahiánya.
Primitív és gyenge pengetőműködése miatt a csembalónak nem volt érintésérzékeny billentyűzete; a játékos gyakorlatilag nem tudta befolyásolni az egyes hangok hangerejét. Ez természetesen megöregedett. Más korabeli hangszerek dinamikusabban kifejezővé váltak, és a csembalóművészek több lehetőséget akartak. Végül a csembalóépítők elkezdtek módszereket alkalmazni ennek érdekében utánzó dinamikus variációk:
- Forte/zongora megállók: Egy forte stopot használtak az emeléshez lengéscsillapítók le a húrokról – hasonlóan a Sustain pedál – lehetővé teszi számukra, hogy szabadon rezegjenek, és nagyobb hangot adjanak. A spektrum másik végén volt a zongoraütköző, amely a húrokon tartotta a lengéscsillapítókat, és kissé elnémította azokat. Mindkét stop effekttel az volt a probléma, hogy a csembalónak már volt gyorsasága hanyatlás, vagyis a húrjai eleve nem rezegtek sokáig.
- Kapcsolókészülék: Kifejlesztettek egy stopot, amely lehetővé tette a hangszer két manuáljának egyidejű lejátszását (az egyik manuálon a zenész, a másikon pedig úgy tűnt, hogy egy láthatatlan ember játszaná); de ez tényleg csak egy teljesebbet hozott létre hangot, nem hangosabb.
Csembaló vonósok, kézikönyvek és elhelyezés
Az első csembaló egy húrkészletből (vagy „kórusból”) és egy manuálból (vagy billentyűzetből) épült. A „Diszpozíció” a kóruskészletek hangmagasságára utal, és a 8 láb hangmagasság – az univerzális hangmagasság – a csembaló standard volt. Tehát a legkorábbi csembalóknak volt ilyen 8' vonóskórus; írott 1 x 8'.
Amikor egy második kórust vezettek be, az vagy egy kiegészítő volt 8' (mindkét 8' kórusok azonos hangmagasságúak voltak) ill 4', ami egy oktávval magasabb volt, mint 8' (minél rövidebb a húr, annál magasabb a hangmagassága).
A gyakori csembalódipozíciók a következők:
- 2 x 8': Két kórus 8 lábon
- 1 x 8', 1 x 4': Egy kórus 8'-nál és egy 4'-nél
- 2 x 8', 1 x 4'
- *1 x 16' + 2 x 8' + 1 x 4'
*16 láb hosszú húrok egy oktávval alacsonyabbak, mint 8', és kevésbé gyakoriak. Még mindig ritkább a 2' kórus; két oktávval magasabb, mint 8'. Ezek a kórusok többnyire a 18. századi német csembalókon voltak megtalálhatók.
A kórusokat kézi stoppal lehetett be- és kikapcsolni. Amikor a 17. században megérkezett egy második kézikönyv a francia csembalókhoz (és később egy harmadik), minden billentyűzethez saját kórust lehetett rendelni, így minden regiszter vezérelhető volt függetlenül.
A csembalóépítés stílusai
A csembaló kézikönyvei, beállítottsága, sőt testformája is régiónként változott; tanuld meg, hogyan fejlődtek:
- Ismerje meg a különböző típusú csembalókat
