A zenében az artikuláció azt a stílust jelenti, amely egy vagy több hang egymáshoz viszonyított hosszát vagy végrehajtását befolyásolja. Az artikulációkat -val fejezzük ki artikulációs jelek, amelyek módosítják a hangjegyek végrehajtását és kapcsolatokat hoznak létre közöttük. Bizonyos értelemben az artikulációs jegyek relatív kifejezési formák, mivel megkülönböztetésük a kontextusukon múlik.
Más elterjedt zenei nyelvekben az artikulációkat ún accentuazione olaszul, artikuláció franciául és Artikuláció németül.
Közös artikulációs jelek
A gyakori artikulációs jegyek közé tartozik a staccato, legato, staccatissimo, marcato, détaché, rinforzando, iszap és sforzando. Amikor egy artikulációt zenében lejegyzünk, a hangjegy fölé egy szimbólumot vagy vonalat írunk, amely jelzi az artikuláció típusát.
Például a staccato egy ponttal van jelölve, a slur egy ívelt vonallal, amely két vagy több hangot köt össze, az ékezetes jelet pedig egy > jelre emlékeztető szimbólummal. Egyes zeneszerzők meglehetősen gyakran használnak artikulációs jegyeket kompozícióikban, míg mások a zenét artikuláció nélkül hagyhatják. Mindkét esetben a zenészek hajlamosak lehetnek artikulációk hozzáadására vagy szerkesztésére, ha egy meghatározott hangzást vagy kifejezést próbálnak elérni.
Fő artikulációs kategóriák
Bár számos különböző típusú artikuláció létezik, legtöbbjük négy általános kategóriába sorolható:
- Dinamikus változás: Ezek olyan artikulációk, amelyek hangerőbeli eltérést jeleznek a környező hangokhoz képest, és tartalmazhatják a sforzando vagy a marcato szót.
- Hossz változás: A hangjegy hosszát befolyásoló tagolások rövidíthetik vagy megnyújthatják a hangot. Néhány ilyen artikuláció a staccato, staccatissimo és tenuto.
- Kapcsolat változás: Bár minden artikuláció különbséget jelez a környező hangokhoz képest, néhány artikuláció befolyásolja egy hangcsoport végrehajtását. Az ilyen típusú artikulációk néhány elterjedt használata a sluur, amely legato hangjegyek csoportját hozza létre, amelyek zökkenőmentesen kapcsolódnak egymáshoz, vagy detaché, amely elkülönült stílusban választja el egymástól a hangjegyeket.
Zenei artikulációs technika
Az artikulációk végrehajtásához szükséges technika attól függően változik, hogy melyik hangszeren játszik. Nem csak az artikulációkat másképp közelítik meg, hanem a hangszertől függően néha kissé eltérő jelentéssel is bírhatnak. Az egyik oka annak, hogy az artikulációk annyira egyediek minden egyes hangszer esetében, hogy sok hangszer technikai finomságot igényel a különböző izomcsoportoktól az artikuláció létrehozásához.
Például a rézfúvósoknak és a fafúvósoknak nyelvüket kell használniuk az artikuláció meghatározásához, mert ezzel a módszerrel megváltoztathatják a hangszer légáramlását. Egy vonósnak, például hegedűsnek, brácsásnak vagy csellistának finomítania kell a jobb kezében lévő kis izomcsoportokat és a jobb karjában a nagyobb izomcsoportokat, hogy különböző artikulációkat hozzanak létre. Egy zongoraművésznek vagy hárfásnak meg kell tanulnia mindkét kéz ujj- és kartechnikáját, hogy másokat hozzon létre artikulációk, és a zongoristák a zongorapedálok hozzáadott értékével segítik a artikulációk.
Az artikuláció elsajátítása időt és gyakorlást igényel, ezért sok zenei etűd készül, amelyek segítségével a zenészek egy-egy artikuláció tökéletesítésére összpontosíthatnak.
