A szélzsák, egy időtlen és színes berendezés minden repülőtéren, fontos információkkal szolgál a pilóták számára. Sokkal biztonságosabb – és hatékonyabb-a repülőgép fel- és leszállása szélben, valamint hátszélben történő fel- és leszállás elkerülése. Ezen túlmenően minden repülőgép rendelkezik maximálisan hitelesített oldalszél-összetevővel – olyan oldalszél-sebességgel, amelynél a repülés veszélyessé válik. Mint ilyen, fontos pilóták hogy felszállás vagy leszállás előtt gyorsan és egyszerűen meg lehessen határozni a szél sebességét és irányát – például a szélzsákot.
Jobb technológia
Az igazat megvallva, a legszokatlanabb körülményektől eltekintve a pilóták sokkal pontosabbak – nem említsünk technológiailag fejlettebb módokat a szél sebességének és irányának megállapítására, mint megnézni szélzokni. Például a légiforgalmi irányítás (ATC) rutinszerűen biztosítja ezt az információt, mielőtt egy repülőgépet felszállásra vagy leszállásra engedélyezne.
A pilóták a Pilóta Automatikus Telefonos Időjárás-Answering Service (PATWAS) vagy a Telefonos Információs Tájékoztató Szolgálat (TIBS) segítségével is kérhetnek időjárás-jelentést. És sok repülőtér folyamatosan sugározza az időjárási viszonyokat az automatikus terminálinformációkon keresztül Service (ATIS), Automated Surface Observing System (ASOS) vagy Automated Weather Observing System (AWOS). A feltételek között szerepel a szél sebessége és iránya, amelyet egy szélmérő vagy más típusú érzékelő határoz meg, amely a pályán található – néha a szélzsákot tartó oszlopon.
Mindazonáltal a szélzsák, más néven szélkúp, alapvető információkkal szolgálhat a pilóták számára, ha a technológia meghibásodik, vagy amikor leszállás a repülőtereken vagy ATC nélküli repülőterek.
Színek
A Szövetségi Légiközlekedési Hivatal (FAA) szerint specifikációk, a szélzokni lehet egyszínű narancssárga, sárga vagy fehér, és nem lehet rajta felirat vagy logó. A szélsebesség legjobb mutatói azonban váltakozó színűek – például narancssárga és fehér –, vagy csíkosak a kulcspontokon.
Egyéb specifikációk
Az FAA vagy nyolc láb hosszúságot és 18 hüvelykes torokátmérőt, vagy 12 láb hosszúságot és három láb torokátmérőt javasol. Az anyagnak vízlepergetőnek és színtartónak kell lennie.
A váznak, amelyhez a szélharisnya rögzítve van, képesnek kell lennie arra, hogy teljesen nyitva tartsa a szövetből készült szélzsák torkát, amikor nincs szél. És lehetővé kell tennie, hogy a szélzsák széllapátként forogjon. A keret tartalmazhat világítást a szélzsák számára, vagy a szélzsák belülről is megvilágítható.
A szélzsák-szerelvénynek képesnek kell lennie a megfelelő működésre -67 Fahrenheit (-55) hőmérsékleti tartományban. Celsius-fok) és 131 Fahrenheit-fok (55 Celsius-fok), szélsebesség pedig akár 75 csomó (86 mérföld per) óra).
A szélsebesség becslése
A szélzsákokat úgy készítik el, hogy a széllel szemben tájékozódjanak, amikor a szél sebessége eléri a három csomót (3,5 mph). Ennél a szélsebességnél csak a szélzsák első szegmense lesz meghosszabbítva. Ha a szélzsák északkeletre húzódik, akkor a szél délnyugati, vagy délnyugati irányú.
A zokni második része akkor nyúlik ki, amikor a szél sebessége elérte a hat csomót; a harmadik szegmens, kilenc csomó; a negyedik szegmens pedig 12 csomó. 15 csomós (17 mérföld/óra) vagy nagyobb szélsebességnél a szélzsák teljesen kinyílik, és a szél irányától elfelé mutat.
A Windsocks története
Sok évszázaddal ezelőtt, egy éves fiúnapon a japánok koi alakú papír- vagy vászoncsöveket használtak, ún. koinobori, amelyeket bambuszrudakra szereltek és fújtak a szélben, hogy megünnepeljék az apákat és hím utódaikat. A legnagyobb cső általában fekete volt, és az apát ábrázolta. A legidősebb fiát gyakran vörösre színezték.
Kr.u. 150 körül kezdődően a rómaiak színes, szélharisnya-szerű transzparenseket használtak a hadsereg különböző részlegeinek azonosítására.
A 19. században a vitorlás hajók szélvitorlákat használtak, amelyek széles csövek vagy tölcsérek alakúak voltak, hogy az oxigént a hajó alsóbb szintjeire szállítsák. Úgy gondolják, hogy ezek a szélvitorlák inspirálták a modern szélzsákot.
